2014. december 13., szombat

A rendőr titka 7. fejezet

7. Első nap a rendőrségen

Másnap a kis csapat elindult a rendőrségre. Korán mentek, hogy el ne késsenek.
-Akkor mégse játszhatunk a játékaimmal. -szontyolodott el Emily.
-Ne bánkódj nem leszünk ott egész nap. :) -szólt Reni.
-Meddig lesztek?
-Ameddig a főrendőr azt nem mondja, hogy mehettek. És mi megmondjuk, hogy hívja fel Rudi bácsit. -mondta Miki.
-Jó vicc! -kezdte Rudi bácsi. -Azt hiszitek, hogy nekem nincsen dolgom? -kérdezte.
-De akkor, hogy jöjjünk haza? -kérdezte szomorúan Dani.
-Jó csak vicceltem. Elhozlak titeket.
Megérkeztek. A rendőr már várt rájuk.
-Jól van gyerekek! -mondta. -Mit szeretnétek csinálni?
-Én nagyon szeretnék a rendőr bácsival dolgozni! -kiáltotta Reni.
-Jól van kislány. Hogy hívnak? -kérdezte.
-Én Reni vagyok ők pedig a barátaim: Miki és Dani.
-Reni te akkor a papírokat fogod rendezni. Látom a szemedben, hogy jó titkárnő lehetnél. Ti pedig fiúk, segítsetek a konyhán! (Mivel ez rendőrképző is volt és a diákokat etetni is kellett.)
A gyerekek örültek a feladatoknak, és máris beszaladtak az ajtón.

Remélem tetszik ez a könyv! Ha igen olvasd el majd a többi részét is! Még csak ezt olvasod elsőnek? Görgess lejjebb és megtalálod a többi fejezetet is. :) Jó olvasást és szép napot kíván: Mai Kisasszony! :D

2014. december 12., péntek

A rendőr titka 6. fejezet

6. A főrendőr

Amikor már minden bent volt a sátorban Rudi bácsi vidáman nézett körül.
-Ügyesek vagytok! -lelkendezett.
-Mit fog csinálni Emily? -kérdezte Reni.
-Bemehettek a sátorba és játszhattok boltosat az áruval.
-Jó. Nagyon szeretek boltozni! -ugrott fel Emily.
A gyerekek bementek a sátorba.
-Reni! Te legyél a segédem. Dani és Miki pedig lehetnek a vásárlók. -adta ki a parancsokat Emily.
-Jó napot! -kezdte Emily -Mit szeretne?
-Kérnék egy kiló répát. -mondta Dani.
-De úgy tudom maga nem szereti a répát.
-Akkor egy kiló krumplit.
Emily vett egy szatyrot és odalépett Renihez:
-Mérd ki az egy kilót! -mondta.
Reni engedelmesen kimérte a krumplit, aztán odanyújtotta a vásárlónak, Daninak.
-20 mesepénz lesz! -kiáltott Emily.
Dani odanyújtotta a tenyerét és Emily elvette a levegőt.
-Köszönjük szépen! -mondta.
Dani kacagva visszaöntötte a krumplit a helyére.
-Nagyon érdekes ez a játék! -szólt Miki.
-És ha nincs testvéred akkor kivel játszol ilyet?
-A levegővel. Nem olyan rossz. -mosolygott Emily.

                                                                          ***
Pár óra múlva jött egy bácsi. A főrendőr volt az.
-Ti vagytok azok a gyerekek akik beszélni akartatok velem? -kérdezte.
-Igen. -szólt bátran Dani.
-Nos, mit akartatok tőlem?
-Azt akartuk megkérdezni, hogy szeretik-e önt az emberei?
-Micsoda buta kérdés! -kacagott a rendőr. -Én vagyok a főrendőr.
-Megkérdezhetnénk, hogy dolgozhatnánk a rendőrségen? Önkéntes munkát is vállalunk! -mondta reménykedve Reni.
-Hát ha ügyesek vagytok és megbízhatók, akkor holnap gyertek fel és megadom az önkéntes munkát.
Reni és barátai majd kiugortak a bőrükből, annyira örültek.
-Nagyon köszönjük! -hálálkodott Reni.
Reni azért akart olyan közel kerülni a főrendőrhöz, hogy megtudhassa a titkát...

A rendőr titka 5. fejezet

5. A meglepetés

Reni amikor felébredt egy takaros szobában találta magát. Dani és Miki már lent  reggeliztek. A pizsamája gyönyörű volt.
-Úgy szeretném ezt hazavinni. -mondta -Mi lenne ha elmennék a piacra, bedobnám a csatornába (mert onnan jöttek ki) és akkor otthon lenne.
-Majd megkérdezem a fiúkat, hogy mit szólnak hozzá.
Az ágya mellett egy szép ruha volt kikészítve. Olyan kedves Rudi bácsi felesége! Kikészített egy gyönyörű ruhát nekem. Abban a pillanatban toppantak be a fiúk.
-De szépek vagytok! -mondta.
A fiúk is szépen fel voltak öltözve.
-Mi lenne, -kezdte- ha hazavinnénk a ruhákat!
A fiúk is gondolkoztak már ezen.

                                                                         ***

-Rudi bácsi! El visz minket is a piacra?
-Igen, ha szeretnétek. Emily úgy is jön velem.
-Akkor majd holnap itthon maradhattok. -mondta Emily anyukája.
-Jó! -kiáltott Emily. -Legalább játszhatunk a játékaimmal.
A gyerekek és Rudi bácsi beszálltak a Traffba.
-Emily! -kezdte Dani -Neked van testvéred?
-Nincs. Itt Meseföldön nincs egy családban két gyerek. De én nem unatkozom. Főleg, hogy ti is itt vagytok. :) -mosolygott Emily.
Gyertek gyerekek! Hozzátok a portékákat a sátorba! -kiáltott Rudi bácsi.
A gyerekek vidáman engedelmeskedtek. :)

2014. december 11., csütörtök

Mesedetektívek. I. szótár

Szótár:

1meseföld: 0,5 km
Traff: márkás autó
1 meseóra: 1 óra

Jó olvasást! :)

A rendőr titka 4. fejezet

4. A rendőrségen

Amint mondtam Rudi bácsi gyorsan hajtott, és nagyon hamar odaértek a rendőrségre.
-Nem is kérdeztem, hogy miért akartok a rendőrségre menni. -húzta fel a szemöldökét Rudi bácsi.
-A főrendőrt keressük. Beszélni szeretnénk vele. -szólt Reni.
Bementek a rendőrség ajtaján. A rendőrség tele volt rendőrökkel és rendőrnőkkel. Reni szeretett volna az egyik nénivel kezet fogni, de azt nem volt szabad.
-Kit kerestek? -kérdezte kedvesen az egyik néni.
-A főrendőrt keressük. Beszélni szeretnénk vele.
-De őt most nem szabad zavarni.
-És mikor szabad?
-Zavarni soha. Ha fontos beszéd akkor holnap két meseórakkor. (1 meseóra az 1 óra)
Reni és a kis csapat, csalódottan ment vissza a Traffhoz.
-Holnap el tud minket vinni a rendőrségre? -kérdezte Reni sóvárogva Rudi bácsitól.
-Sajnos közölnöm kell, hogy nem. Holnap nagyon sok munkám lesz, és nem érek rá ilyesmikre. -szólt Rudi bácsi szomorúan, és haragosan.
-Akkor kihez forduljunk?
-Majd még visszajövünk és kérünk időpontot.
Rudi bácsi most lassan hajtott. Amikor hazaértek a gyerekek már fáradtak voltak. Emily elaludt. Reni is szunyókált. Emily anyukája mindenkinek ki készített ágyat és pizsamát.
-Ne aggódj! Holnap minden jóra fordul. -monda a férjének, a kedves Rudi bácsinak. :)

2014. december 10., szerda

A rendőr titka 3. fejezet

3. Emily, a piacos lánya

A három barát elindult, hogy felkeressék a rendőrséget. Megkérdezték az egyik piacárust, hogy merre van.
-Hát az elég messze. -mondta. A piacon át kell menni az körülbelül 100 meseföld (1 meseföld 0,5 km) -Ha megvárjátok amíg befejezem az árulást akkor el tudlak titeket vinni a Traffommal. (a Traff az egy nagyon jó autó a mesémben)
A gyerekek beleegyeztek. Bementek a sátorba. Ez a piacos zöldségeket árult. A pult mögött egy kislány ült. Egyidős lehetett a gyerekekkel.
-Ki ez a kislány? -kérdezte Reni.
-Ő a kislányom, Emily. -mondta a piacos.
-És magát, hogy hívják?
-Én Rudi bácsi vagyok.
-Én Reni vagyok. Ők pedig a barátaim: Miki és Dani.
-Emily körbevezet titeket a boltomban. Mindent megnézhettek, de ne lopjatok el semmit! -mondta szigorúan Rudi bácsi.
Emily engedelmeskedett apja szavának. Felállt a székéből és félénken elmosolyodott.
-Gyertek utánam! -mondta szelíden. -Ez itt a répa helye. Én nagyon szeretem a répát. És ti?
-Hát, Dani nem szereti, de mi ketten igen! -szólt a hasát simogatva Miki.
-Mikiről tudni kell, hogy nem egy fogyókúrás teremtés. -mondta kacagva Reni. :)
-Ha tovább megyünk még számtalan zöldséget láthatunk. Ehettek egy-egy répát.
-Köszönjük Emily. -szólt hálásan Reni. -Már nagyon éhesek voltunk.
-Dani! Neked pedig itt egy karalábé, ha szereted. -mondta Emily.
-Igen, szeretem. Köszönöm. Már azt hittem, hogy nem ehetek semmit. -szólt mosolyogva Dani.

                                                                       ***

-Gyerekek! -kiabált Rudi bácsi.
-Gyerekek, indulunk!
A gyerekek feltápászkodtak az ülőhelyükről és beültek a Traff-ba.
50 meseföld múlva Rudi bácsi megszólalt: Mi ebben a házban lakunk. Emilynek az a szobája. -mutatott az egyik ablakra.
-Szeretnél hazamenni, kicsim?
-Nem papa. Itt maradok a gyerekekkel.
Rudi bácsi megkérdezte, hogy honnan jöttek. Dani azt füllentette, hogy meghaltak a szüleik és itt kószának már rég óta.
-Szeretnétek nálunk lakni egy ideig? -kérdezte.
-Nagyon szeretnénk!!! -kiáltottak a gyerekek. -Nagyon örülnénk!
Rudi bácsi gyorsan hajtott és hamar odaértek a rendőrségre. :)

2014. december 9., kedd

A rendőr titka 2. fejezet

2. Az érkezés

Amikor Reni kinyitotta a szemét egy piacon állt. A ruhája szegényes és mesebelies volt.
-Mennyi ideig leszünk itt? -kérdezte.
-Ameddig csak akarunk. -felelte Miki. Nem telik el egy perc sem, hogy eljöttünk.
-És, hogy jutunk vissza?
-Hát újra elmondjuk a mostani évszámot, (2014) és máris otthon leszünk. :) De előbb ide, pontosan ide kell jönnünk.
-Mennyünk! -szólt Reni. Már alig várom a rendőr titkának megfejtését!

2014. december 6., szombat

Mesedetektívek: A rendőr titka

Egy újabb mesesorozat. :) Ez igazából az én könyvem. Ez az első könyv, de még lesz ilyen mesedetektíves!

                                                       Mesedetektívek
                                                        A rendőr titka

1. A három barát

  -Miki! Kelj fel!, el fogunk késni az iskolából. Ha pedig elkésünk Emil tanár úr nagyon mérges lesz. -mondta Miki anyukája. (Emil tanár úr a matematika tanár volt.)
-Jól van! Már kelek is. -mondta Miki álmosan és morcosan
   Az iskolában nagy zsibongás volt. Miki az 5.b osztály felé tartott. Rita néni (az ofő) mosolyogva várta Mikit. Miki barátai mellé ült. Reni és Dani már alig várták az iskola végét, hogy elmehessenek együtt a könyvtárba.
-De hiszen még csak most érkeztünk. -mondta Miki.
-Igen, de ma csak négy óránk lesz! -ujjongott Reni. Ennek mindannyian örültek.
   Az iskola végén mindannyian, elmentek a könyvtárba. Sajnos az már zárva volt, de Reni elkérte Rita nénitől a könyvtár kulcsát. (Rota néni mindíg mosolygott, kivéve amikor azt ordibálta, hogy: 5. béééé, 5.béééé. :D)
A könyvtár nagyon nagy és érdekes volt. A gyerekek és a felnőtt könyvek össze-vissza voltak. Ez nagyon tetszett a gyerekeknek. Reni azt a könyvet vette le amelyik a kedvence volt: "Rendőrök és csendőrök" (Reni nagyon szeretett volna rendőrnő lenni.) Dani pedig a "Kutyák és macskák" című könyvet szerette a legjobban. Mikinek volt egy titka. Ezt a titkot már egy hete őrizte magában.


                                                                  ***

   Nagyon érdekes volt ez a könyv! -nézett fel Reni. Elolvastam a "Rendőrök és csendőrök"-et.
El kell mondanom valamit -szólt Miki. Van egy titkom. Reni és Dani felnéztek, mert sohasem szoktak tikolózni egymásközt.
-Az a titkom -kezdte-, hogy ha azt az vastag, öreg könyvet leveszed, elviszed az ajtóig, az ajtót becsukod, a könyvet kinyitod és elolvasod az első mondatot akkor bekerülsz egy mesevilágba. Amilyen számot mondasz olyan fajta mesébe lépsz be.
   A gyerekek nagyon megörültek Miki titkának. Reni máris ki akarta próbálni.
-Meg szeretném tudni, hogy mi a könyvem vége. (Mivel a szerző érdekesnek találta, hogy nem fejezi be a könyvet, hanem az olvasó higgyen amit akar!.)
A könyvben az az érdekes, hogy a rendőr nagyon furcsa volt. A könyvnek van egy titka. -szólalt meg Reni. Mikinek is nagyon tetszett az ötlet. Dani egy kicsit félt, de aztán ő is beleegyezett a játékba.
Miki megkérdezte Renit, hogy hányas kötetet olvasott az imént. Reni az 1. olvasta.
Miki levette a könyvet a polcról, becsukta az ajtót, megmondta a számot, megfogták egymás kezét és már repültek is...

(Ha rendszeresen olvasod a blogomat nemsokára a második fejezetet is olvashatod. :) )

2014. október 15., szerda

Egyperces mesék :) (folytatás) Sün Disznó

Ez az egyperces mese most Sün Disznóról fog szólni, hogy, hogyan találta ki a mosakodást. :

2. A mosakodás

Ugye mint már meséltem az erdő állatairól, most különösen Sün Disznóról fogok mesélni.
Egy napon hatalmas bűzre ébredt. Azt érezte, hogy már nem bír lélegezni.
-Vajon mi lehet? -kérdezte.
Felkelt, felöltözött és kiment az ajtón.
Azt vette észre, hogy a többiek is kint vannak és szimatolják a levegőt.
Megkérdezte Vad Nyúltól, hogy szerinte mi ez a bűz. De ahogy odaért a nyuszihoz erősebben kezte érezni a bűzt. Arra gondolt talán sohasem fürdik. De hát ő maga sem szokott. Akkor ehhez össze kell hívni a nagytanácsot.
A nagytanács megbeszélte, hogy ezentúl megbüntetik azt aki nem mosakszik meg vízzel és szappanal minden reggel és este! Adtak mindenkinek szappanra pénzt, és ezennel úgy érezték, hogy elvégezték a faluban a legnagyobb feladatot. :)
Ezentúl már minden nap enyhébb lett a bűz. És egyszer csak nagyon jó szappan illattal volt ellátva a falu. Sün Disznó pedig jó munkát végzett.
 

2014. szeptember 24., szerda

Egyperces mesék :)

Ezek egymáshoz kapcsolódó rövid, állatos mesék lesznek, amiket én találtam ki. :)

1. Az erdő kis lakói

A külváros utolsó szegletében egy kicsi erdő húzódott meg. A kicsi erdő közepében egy kicsi tisztás volt. A kicsi tisztásban, ha jobban megnézed, számtalan kis házikó volt. A házikók mind másképp néztek ki. A házikók lakói pedig kicsi állatkák voltak. Az állatok úgy viselkedtek mint az emberek: tudtak beszélni, játszadozni, énekelni, öltözködni és még számtalan dolgot tudtak csinálni.
  Most bemutatom nektek az öt legfőbb állatot. Az első Sün Disznó, a második Mókus Miki, a harmadik Vad Nyúl, a negyedik Kis Őz, és az ötödik de nem utolsó sorban Nagy Róka.
(Róluk fognak szólni a mesék.)
 Ezeknek az állatoknak nagyon érdekes házaik voltak. Ők barátok voltak.

2014. július 11., péntek

Könyvajánló: Lufi könyvek

Nagyon szeretem ezt a sorozatot. Tegnap előtt is kivettem az egyik könyvet a könyvtárból, és azt három nap alatt elolvastam. :) A szerzője: Balázs Ágnes.

Elolvastam már belőle:
Lufi és a nyolcpecsétes titok
Lufi és az elcserélt születésnap
Lufi és a hajmeresztő szerelem
Lufi és a hóba rajzolt szív
Lufi és a boszorkányfarsang

Ezeket ebben a sorrendben olvastam el.

Még el fogom olvasni a :
Lufi és zűrös vakáció
Lufi és szamóca
Lufi és a párizsi randevú

Mutatok pár képet:


 Kép innen.



 



Kép innen.

És ez is nagyon jó:


Kép innen.

Jó szórakozást! Ajánlom mindenkinek!

2014. július 10., csütörtök

Kirándulóhely: Svájc

Nem fogjátok elhinni amit mondok: a múlt héten Svájcban voltam. Anyukámék konferencián, mi pedig a tesóimmal foglalkozásokon. Persze mindenki angolul beszélt, de én megértettem. A gyerekekkel még szerepeltünk is. Láttuk Európa legmagasabb hegyét: a Jungfrau-t. Ez a hegy 4153 méter és a tetején hó van. Mutatok pár képet:


Ezek a hegyek Ausztriában vannak.





















Ezeken a képeken kirándultunk a csoportunkkal.

Ez én vagyok. :)
Nézzétek a háznak a tetejét. Ki lehet rá ülni. :)


A Jungfrau!

2014. július 9., szerda

Pólófestés (textilfilctollal)

Tegnap kipróbáltam a pólófestést. Nem kell sok cucc hozzá csak egy ...

egy fehér póló
textilfilctollak


Vegyél egy fehér pólót.














Aztán vegyél egy textilfilctollat.














Aztán fesd ki a pólódat ahogyan csak szeretnéd.



 
 Végül ilyen lett:


Jó munkát!

2014. június 13., péntek

Meseajánló

A mai meseajánlatom: Frozen. Magyarul  jégvarázs. Ez a mese arról szól, hogy van egy testvérpár. Az egyik jég a másik pedig szeretet. A jég nem szereti a testvérét de a szeretet feláldozná magát a jégért...
Van benne egy ének ami nekem nagyon tetszett. A címe: Legyen hó. És még egy: csak egy pici hó kell.

Itt a mese: http://www.youxshare.com/rz
Kattints a SLOW DOWNLOAD-ra és várj.

Itt egy kép:  

                              
Kép innen.


2014. május 30., péntek

Házi készítésű szájfény

Készítettem itthon egy szájfényt ami egészséges. Nagyon könnyű elkészíteni:

Kellékek:
egy kis kakaóvaj
szemhéjpúder
kis tégely

Elkészítés:
A kis tégelybe kaparj ki egy kis kakaóvajat és szemhéjpúdert.
Ezeket keverd össze és már teheted is a szádra.
Én rózsaszín szemhéjpúdert használtam. A kakaóvajat itt vettem: antalvali.com

Van róla videó is, amit én készítettem: https://www.youtube.com/watch?v=bXCWFw2wCH0


2014. május 28., szerda

Rózsavíz még egyszer (ez már illatosabb)

Anyukám talált egy oldalt ahol még illatosabb rózsavizet készíthettek. Még nem próbáltam de majd fogom. Nagyon tetszett. Íme:



image

Rózsavizet varázsoltunk illatos szirmokból
Itt a rózsavirágzás ideje: ilyenkor néhány maréknyi sziromból otthon is elkészíthetjük a rózsavizet. A hobbikert.hu bemutatja, hogyan őrizd...

View on www.hobbikert.hu
Preview by Yahoo 

2014. május 23., péntek

Rózsavíz házilag

Készítettem rózsavizet a saját ötletem alapján. Leírom, hogyan:

Kellékek:
1 mély tál
1 befőttes üveg
1 nagyobb rózsaszín rózsa
1 kisebb piros rózsa
nagyobb lyukú szűrő
langyos víz

Elkészítés:
A mély tálba önts langyos vizet. Nem kell tele.
A rózsaszín rózsának szedd le a szirmait, és mosd meg őket! A piros rózsát is ugyan így készítsd el.
A rózsaszín rózsa egyik szirmát szaggasd szét kis darabokra, (nem kell túl kicsikre) majd tedd a vízbe a darabokat. A vízben morzsold szét a szirmokat. A többit ugyan így szaggasd szét és morzsold szét.
Ha már a pirosat is így megcsináltad, (ugyanabba a tálba :)) és hagytad állni kb. fél órát vagy tíz percet, leszűrheted nagyobb lyukú szűrőn. Ne legyen nagyon nagy lyukú, de olyan legyen, hogy a pici, nagyon pici darab rózsák belekerüljenek. Ha leszűrted, zárd le az üveget, és már használhatod is!
Én arctisztító toniknak használom. Nagyon jó az illata, és az arcomnak is nagyon jót tesz. :)

Jó szórakozást, jó munkát! :D

2014. május 13., kedd

Könyvajánló: A gézengúzok a Balatonnál (Rónaszegi Miklós)

Most ajánlok egy nagyon jó könyvet amelynek címe: A gézengúzok a Balatonnál. Rónaszegi Miklós írta. Itt egy kép, hogy megismerd:

Kép innen.

Van egy film a Kismaszat és a gézengúzok. Ugyan azok a szereplők játsszák mint ezt a könyvet.


Megrendelheted itt.
Kép innen.


2014. május 5., hétfő

Hogyan kell szivet írni? ♥

Ha szeretnél a blogodba vagy bárhova máshova ilyen szép szíveket tenni: ♥ akkor én elmondom hogyan csináld.

Először HTML-be kell állítanod a blogodat amikor bejegyzést írsz.
Aztán már csak ezt kell odaírnod ahova csak szeretnéd: &hearts.
Ez angolul azt jelenti: &szívek.
Kattints ide vagy kattints erre: http://www.howtotype.net/

Jó szórakozást! :D


2014. május 4., vasárnap

Süthető gyurma

Mi régebben vettünk süthető gyurmát, de már beszáradt. :( Régen én készítettem belőle medált, a tesóm játékfigurákat készített, anyukám pedig szintén medálokat vagy valami apróságot készített.
Egyik nap én egy gyurmaajakírt is készítettem. Nem volt könnyű. Leírom, hogyan:

Kellékek:
sok féle színű gyurma (süthető)
kés


Elkészítés:
Vágj egy narancssárga vagy bármilyen más színű gyurmát henger alakúra. (nekünk henger alakú volt a gyurmánk, abból kellett formázni)
Vágj egy fehér, kis darab gyurmát, és azt nyomkodd jó sokáig, majd formázz ki egy kúpot belőle. A kúpot illeszd a henger tetejére. Így már majdnem készen is vagyunk, de még van egy lépés.
Egy pici darab gyurmából formázz ki egy N betűt, és rakd a henger egyik oldalára. (Azt fogjuk kiírni rá, hogy Nivea.)
Majd egy i, egy v, egy e és egy a betűt formázz ki és rakd a henger oldalára.
Anyukád segítségével rakd be a sütőbe. (nem tudom, hány percig kell süljön :o)
Készen is vagyunk!

Ez is nagyon érdekes: http://gyereketeto.hu/diy/gyurma-hajbalzsambol/

Jó munkát!  :)

Ja, és nehogy elfelejtsétek felköszönteni anyukátokat! ♥

2014. május 3., szombat

A Pál utcai fiúk

Ez egy nagyon régi könyv, Molnár Ferenc írta. Nekem ez kötelező olvasmány az iskolában.
Nagyon érdekes és tanulságos is.

Kép a Google-ról.
Ha nem szeretsz olvasni sebaj, megrendelheted hangoskönyvben is itt.
Megrendelheted könyvben itt.

A Libri oldalról: A regény először 1906-ban, a mára elfeledett Tanulók Lapja című ifjúsági folyóiratban jelent meg folytatásokban. A huszonnyolc éves Molnár Ferenc egy körúti kávéház karzatán ülve dolgozott az újabb és újabb részeken, és aligha sejtette, hogy éppen a legnagyobb karriert befutó magyar ifjúsági regényt írja. A következő évben a történet könyv formájában is megjelent, és az 1910-es évek elejére már angolra és németre is lefordították. Százéves pályafutása során készült belőle némafilm, hangosfilm, filmsorozat, és számos országban kötelező vagy ajánlott olvasmánnyá tették. A könyv szereplői, a budapesti Józsefváros szülöttei ma már az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei közé tartoznak. Gyerekkorukban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Nemecsek, és vágyunk egy helyre, ahol ugyanúgy otthon érezhetjük magunkat, mint a Pál utcai fiúk a grundon. 

Jó olvasást! :D

2014. május 2., péntek

Anyák napja: kézimunka

Mindjárt itt az anyák napja, május első vasárnapja. Ilyenkor a gyerekek meglepik anyukájukat valami aprósággal. Én most festettem neki egy nagyon szép fát, amelyen egy szalvétabagoly ül. Leírom, hogyan készítsd el:

Kellékek:
fehér papír
akrilfestékek
szalvéta
szalvétaragasztó és lakk egyben
olló
ceruza
vékony és vastag ecset

Elkészítés:
A szalvétából vágj ki egy baglyot, majd szedd szét! A fehér papírra rajzolj egy fát, majd ragaszd a fára a baglyot. Fesd ki a fa törzsét barnára, majd az ágait is barnára. Halvány rózsaszín festékkel rajzolj, pöckölj virágokat. Vágd ki a fát, majd fesd be a hátteret világoskékkel.

Jó munkát! :D

2014. május 1., csütörtök

Puha lufi

A puha lufit nagyon könnyű elkészíteni. Leírom, hogyan:

Kellékek:
lufi (bármilyen színben)
grízes liszt
filctoll (olyan ami nem kopik le)

Elkészítés:
A lufiba beleöntünk jó sok grízes lisztet, majd összecsomózzuk.
Ha szeretnénk, befejezésként még rajzolhatunk rá filctollal. (persze olyannal ami nem jön le)


Jó szórakozást! :)


2014. április 23., szerda

Meseajánló

Ajánlok két mesét. Az egyik nem mese lesz de gyerekeknek is vicces lehet:

Az első egy Csingiling mese. Mi már megnéztük. Itt az oldalcím és egy kép:




A másik egy Louis de Funes film. Címe: Jákób rabbi kalandjai. Nagyon vicces.


 Jó filmnézegetést!

2014. április 22., kedd

Rá, be, ki!

Ezt a játékot a Veréb Posta című magazinomban olvastam. Én és a tesóm pedig hozzáírtunk még néhány játékot. Leírom hogyan játszhatod:

Kellékek:
1 hosszú gumi (kb. 2 m)
legalább 3 gyerek

Játszás:
A 2 méteres gumit kösd össze, hogy egy kört kapj. Egyik gyerek álljon az egyik végébe másik gyerek a másik végébe. A harmadik gyerek állva marad. Több mint 3 gyerek is játszhatja.

1. menet:
A középső gyerek elkezd ugrálni az utasítások szerint és mondja: rá, be, ki!
Ha ezt megcsinálta bokába (a két gyereknek a bokáján kel legyen a gumi) megcsinálja ugyanezt térdben és fenékben is.
Ha megakad helyet cserél az egyik gyerekkel stb.


2. menet:
Ha a gyerek végig tudta csinálni bokában térdben és fenékben is akkor mehet a 2. menet.
A 2. menetet én és a tesóm találtuk ki. Az egyik gyerek (aki folytatja) ugrál bokában és azt mondja: Répa, retek, mogyoró. Korán reggel ritkán rikkant a rigó. Ezt úgy ugrálja, hogy ugrik egyet a gumi előtt, majd a gumira, majd a gumiba, majd a gumira és ki. Visszafele ugyan így. Minden szótagnál ugrik egyet.

3. menet:
Ez az utolsó ezt is mi találtuk ki. Ez úgy megy, hogy a gyerek az egyik gumi alá teszi a lábát és azt megpróbálja átvinni a másikon. Mikor a másikon átvitte kiugrik belőle stb.

Hiba:
Ha valakinek már harmadjára kell átadnia valakinek akkor az megkérheti, hogy valaki csinálja meg helyette.
Ha a másiknak sikerült megcsinálnia akkor ő folytathatja nem adhatja át annak aki kérte. Ha neki sem sikerül akkor a harmadiknak kell átadnia.

Felteszek esetleg egy videót ha valaki nem érti. :) :O

Jó szórakozást!

Hímes tojás

Minden húsvét vasárnap a lányok tojásokat festenek húsvét hétfőre. Mi is készítettünk egy párat. Leírom hogyan.

Kellékek:
sok főtt tojás
íróka
viasz az írókához
gyertya
tojásfestékek


Elkészítés:
Vegyél egy tojást.  A gyertyát gyújtsd be anyukád vagy apukád segítségével. Az íróka fejét tartsd a gyertyába. Majd a forró írókát nyomd a viaszba, hogy egy kicsi része az írókán maradjon. Aztán már csak az írókával rajzolnod kell. Ha nem működik lehet, hogy megszáradt a viasz. Tedd még egyszer a tűzhöz vagy nyomd még bele a viaszba.

Festés:
Gondolom már festettél tojást anyukáddal. Ha nem akkor elmondom hogyan fogj hozzá. A festék hátoldalán leírja mennyi vizet adj a festékhez. Ezt kövesd. A tojást tedd bele az elkészített festékbe. hagyd benne 15 percig, majd vedd ki és hagyd száradni.

A viasz leszedése:
A viaszt úgy tudod leszedni ha veszel egy gyertyát és a tojás egy részét ahol akarod, hogy lejöjjön a viasz odateszed a gyertyához közel. Ha megolvadt egy része gyorsan puha ronggyal töröld le. És így tovább. :)

A tojás fényesítése:
A tojást úgy tudod kifényesíteni ha veszel egy szalonnát és megkened a tojást vele. Majd egy szalvétával letörlöd róla.

Itt egy kép, hogy én milyeneket készítettem:

A tesóm még képet is készített. :)

Itt egy videó is: https://www.youtube.com/watch?v=9hkxdO7D9Qw
Nagyon érdekes.

Jó munkát! :)

2014. április 19., szombat

Kézművesség

Kitaláltam, hogyan készíts szép húsvéti könyvjelzőket. Leírom hogyan készítsd.

Kellékek:
1 vastagabb papírlap
ceruza
radír
olló
akrilfestékek
vékony és vastag ecset

Elkészítés:
A papírlapot hajtsd ketté majd vágd el kettőbe. Az egyik lapot hajtsd ketté, és az egyik oldalára rajzolj egy tojást. Vágd ki!  Ha kettőt akarsz készíteni akkor ne vágd el a lapot, csak hajtsd ketté! Rajzolj bele egy tojást és vágd ki a két tojást egyszerre. A maradék papírt se dobd ki! Abba fogsz keverni.

Ha kivágtad a tojásokat akkor rajzold rá a mintát ceruzával. Rajzolhatsz rá három keresztet. A középső legyen kiemelkedő, mert azon halt meg Jézus. A keresztek alá rajzolhatsz egy sírt amely már üres mert Jézus feltámadt.

A másik tojásra rajzoltam egy nagy üres sírt, s a kőre egy angyalt aki hirdette, hogy Jézus már feltámadt.
A végén ( ha megvagy a rajzolással ) fesd ki akrilfestékkel. Nagyon szép lesz.




Jó munkát! :)

2014. április 15., kedd

Rózsa papírzsepiből :)

Nagyon könnyű elkészíteni. Bergamott blogján találtam rá.
Teszek fel képeket róla. Én is elkészítettem már. Parfümmel illatosítottam is. :)







Vége :(

Véget értek az ajánlók. Többet már nem fogok ajánlani. Majd még lehet, hogy fogok ajánlani valamit, csak nem minden héten. Örülök, hogy velem tartottál. :)

2014. április 14., hétfő

Játékajánló: Hullámzik a tenger

Ez egy körjáték és sok emberre van szükségünk. A játék végén egy mese fog kijönni.

Szabályzat:
Kevesebb szék kell mint ahány gyerek van.
Kiválasztunk egy embert, aki majd elkezdi a mesélést.
Mindenkire sorban rámutat és azoknak mondani kell egy szót. ( pl.: süti, játék, sakk stb. )
Ha mindenki mondott egy szót akkor a mesélő elkezdi bármelyik szóval a mesélést.
Azok a szavak amiket a gyerekek mondtak benne kell legyenek a mesében.
Ha egy olyan szót mondott amit egy gyerek mondott akkor aki mondta feláll és megy a mesélő után körbe, körbe.:)
Ha a mesélő a mese végén azt mondja: hullámzik a tenger akkor mindenki leül gyorsan.
Egy ember mindig a kör közepén fog állni ha nem igyekszik leülni, és ő lesz a mesélő.:)

Jó szórakozást! :)


2014. április 12., szombat

Könyvajánló: Bori a titokzatos várkastélyban

Julia Boehme írta ezt a könyvet. Ez egy nagyon jó könyv. Nagyon tetszett.:)


Kép innen.
Megrendelheted itt.

A borítójáról: Anna nagybátyja egy régi várat átalakított szállodává, ahová meghívta unokahúgát és annak két legjobb barátnőjét, Borit és Zizit egy pár napra. - Micsoda izgalmas utazás! - gondolják a lányok, ám hamarosan észreveszik, hogy a várban nincs minden rendben.Vajon igazak-e a Vlagyimir grófról szóló legendák? És ki lehet az a titokzatos csokitolvaj? Egy sor megfejtésre váró rejtéllyel találják szemben magukat...





2014. április 6., vasárnap

Játékajánló: Rush hour

A Rosh hour az magyarul csúcsforgalom. Nagyon jó játék. A piros autónak kell kijutni a sok autó közül.
Íme egy kép:





Kép innen.
Megrendelheted itt.
Készségfejlesztő játék.:)


A Rush Hour játék menete:
1. Válassz egy feladat kártyát a csomagból. Rakd fel az autókat az ábra szerint.
2. Tologasd ügyesen, megfelelő sorrendben az autókat előre vagy hátra (nem emelheted fel, nem fordulhat meg, átlósan sem mehet), amíg a piros autót ki nem juttatod a dugóból (a tábláról a kijáraton).

Szöveg innen.


Jó szórakozást!