Ezt a játékot a Veréb Posta című magazinomban olvastam. Én és a tesóm pedig hozzáírtunk még néhány játékot. Leírom hogyan játszhatod:
Kellékek:
1 hosszú gumi (kb. 2 m)
legalább 3 gyerek
Játszás:
A 2 méteres gumit kösd össze, hogy egy kört kapj. Egyik gyerek álljon az egyik végébe másik gyerek a másik végébe. A harmadik gyerek állva marad. Több mint 3 gyerek is játszhatja.
1. menet:
A középső gyerek elkezd ugrálni az utasítások szerint és mondja: rá, be, ki!
Ha ezt megcsinálta bokába (a két gyereknek a bokáján kel legyen a gumi) megcsinálja ugyanezt térdben és fenékben is.
Ha megakad helyet cserél az egyik gyerekkel stb.
2. menet:
Ha a gyerek végig tudta csinálni bokában térdben és fenékben is akkor mehet a 2. menet.
A 2. menetet én és a tesóm találtuk ki. Az egyik gyerek (aki folytatja) ugrál bokában és azt mondja: Répa, retek, mogyoró. Korán reggel ritkán rikkant a rigó. Ezt úgy ugrálja, hogy ugrik egyet a gumi előtt, majd a gumira, majd a gumiba, majd a gumira és ki. Visszafele ugyan így. Minden szótagnál ugrik egyet.
3. menet:
Ez az utolsó ezt is mi találtuk ki. Ez úgy megy, hogy a gyerek az egyik gumi alá teszi a lábát és azt megpróbálja átvinni a másikon. Mikor a másikon átvitte kiugrik belőle stb.
Hiba:
Ha valakinek már harmadjára kell átadnia valakinek akkor az megkérheti, hogy valaki csinálja meg helyette.
Ha a másiknak sikerült megcsinálnia akkor ő folytathatja nem adhatja át annak aki kérte. Ha neki sem sikerül akkor a harmadiknak kell átadnia.
Felteszek esetleg egy videót ha valaki nem érti. :) :O
Jó szórakozást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése